Akikre büszkék vagyunk

Clubunk alapítói 121 éve nagyszerű céllal és kompromisszumot nem ismerő elhivatottsággal indították útjára a Műegyetemi Atlétikai és Football Clubot. Akkoriban a fiatalok züllő tevékenységének gondolt sport ügyét felkarolták és forradalmi gondolkodásukkal megváltoztatták a kiegyezés-kori nemzedék gondolkodásmódját, hogy a sportra, mint a testkultúra fejlesztésének, a test „nevelésének” fontosságára irányítsák a figyelmet. Heroikus küzdelmük nem volt hiábavaló, így a MAFC úttörő szerepet töltött be a sport és a testkultúra  társadalmi elismerésében. Az elmúlt 121 évben számtalan kiváló sportoló öregbítette a MAFC hírnevét. Felsorolásuk önmagában is hosszú lenne, így kronologikus sorrendben haladva folyamatosan töltjük fel honlapunkra büszkeségeinket.

 

1897 – Gillemot Ferenc, a sport megszállotja

Hajós Alfréd (1878-1955): MAFC társalapító

1897-ben Hajós Alfréd és Gillemot Ferenc azzal a céllal hozta létre a MAFC-ot, hogy sportolási lehetőséget biztosítsanak a műegyetemi hallgatóknak. Mára elmondható, hogy a patinás egyetemi klub nagy szerepet játszott a magyar sportéletben. Harmincnál is több olimpikont adott a MAFC a magyar sportéletnek.

Hajós Alfréd egy évvel az alapítás előtt a Műegyetem hallgatójaként rektori tiltás ellenére részt vett és győzedelmeskedett az első újkori olimpiai játékokon, úszásban (az Égei-tengerben). Továbbá építészmérnökként a nevét viselő margitszigeti sportuszoda vagy a debreceni Aranybika Szálló és a Megyeri úti Újpest Stadion is az ő műve. Az talán kevésbé ismert, hogy miközben az atlétikában és a tornában is otthon volt, csatárként is játszott a magyar labdarúgó-válogatott első hivatalos mérkőzésén, 1902-ben. Emellett nevéhez köthetjük az első, sporttörténelmi labdarúgó mérkőzést Magyarországon, amelyet a MAFC nyert meg 5-0 arányban a BTC csapatával szemben.

 

Dr. Donáth Leó (1888 – 1941): Sportvezető, MAFC úszó, irodalomtörténész, műfordító

1904-től a Műegyetemi Atlétikai és Football Club úszója volt. Elsősorban rövidtávú gyorsúszásban versenyzett. 50 yardon magyar csúcstartó volt. Sportolóként nem ért el nagy sikereket, de már ekkor kiválóan kamatoztatta nyelvtudását és szervezőkészségét, fiatalon bekapcsolódott a hazai sportirányításba.

Kezdeményezésére 1910-ben Magyarországon elsőként bevezették a kötelező úszásoktatást. 1910-től 1913-ig a MAFC elnöke és úszó szakosztályának vezetője volt. 1911-ben a Magyar Úszó Szövetség főtitkárává választották, ettől kezdve haláláig részt vett a magyar szövetség munkájában, 1921-ig főtitkárként, 1925-ig alelnökként, 1933-ig ügyvezető alelnökként, majd társelnökként. 1908-tól 1912-ig a Nemzeti Sport, 1912-től 1918-ig a Sporthírlap fő munkatársaként népszerűsítette Magyarországon az úszósportot.

Az 1924. évi párizsi olimpián a magyar úszócsapat vezetőjeként vett részt. 1925-ben kezdeményezésére alakult meg az Európai Úszó Szövetség (LEN), melynek alapító főtitkára lett. Nyelvtudása anyanyelvén kívül angolul, franciául, németül és olaszul beszélt és hatalmas munkabírása révén a két világháború közötti időszak legnagyobb tekintélyű magyar sportdiplomatája volt. Jelentős szerepet játszott a modern úszó-, műugró- és vízilabda versenyek lebonyolításának és verseny szabályainak megreformálásában. Jelentős eredményeket ért el az úszósport világméretű népszerűsítésében. 1926-ban kezdeményezésére rendezték az első úszó Európa-bajnokságot. 1928-ban a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) főtitkárává és pénztárosává is megválasztották. E tisztségét a LEN főtitkári megbizatásával együtt haláláig megtartotta. 1929-ben kezdeményezésére jött létre a hatos-vízilabdatorna, amely az olimpiai játékok mellett a kor legnépszerűbb vízilabda tornája volt. Az 1932-es nyári olimpia után ő javasolta a minden olimpia után lebonyolított világrészek közötti váltóversenyek bevezetését. Emlékére a Nemzetközi Úszó Szövetség Donáth Leó-vándordíjat alapított, melynek mindenkori védője az olimpiai bajnok vízilabdacsapat. 1988-ban az Úszó Sporthírességek Csarnoka tagjává választották.

 

Nagy Imre (1933-2013):olimpiai bajnok öttusázó

Sportpályafutását vízilabdázóként kezdte 1948-ban a Gyapjúmosó SE-ben, majd, a magyar öttusa olimpiai sikere után pártolt át előbb a háromtusára, majd az öttusára. 1951-től a Budapesti Haladás öttusázója lett (1956-tól MAFC).1952-ben és 1953-ban háromtusa magyar bajnoki címet szerzett. Öttusában az első jobb eredményét 1955-ben érte el, a magyar bajnokságon. 1958-ban megszerezte első érmét, jól teljesítve csapatversenyben. 1958-ban állhatott első alkalommal dobogóra az egyéni küzdelmekben. Ebben az évben a válogatott tagja volt a világbajnokságon, ahol csapatban lett második.

A római játékokon, 1960-ban Balczó András és Németh Ferenc mellett ott volt a győztes csapatban, egyéniben pedig ezüstérmet szerzett. Félig már visszavonult, amikor Balczó és Móna István eltiltása miatt visszahívták, és Tokióban, 1964-ben bronzéremhez segítette a csapatot.

1951-1968 között a MAFC öttusázójaként, egyidejűleg pedig az OSC (Orvosegyetem Sport Club) vívójaként sportolt. 1956-1964 között versenyzőként 26 alkalommal szerepelt a magyar öttusa válogatottban. Három világbajnokságon (1958, 1961, 1962) is jeleskedett a válogatottban, amely mind a három alkalommal második lett. 1970 és 1976 között szövetségi kapitányaként állt az öttusa válogatott élén. Így két olimpián Münchenben 1972-ben és Montrealban 1976-ban is vezette a magyar csapatot.

A sportkarrier után közgazdászként dolgozott, egy magyar-koreai vegyes vállalattól vonult nyugdíjba. A Nemzetközi Öttusa Szövetség elnökségi tagja és titkára, 1988-tól főtitkár-helyettese volt. Munkája elismeréseként a nemzetközi szövetség örökös tiszteletbeli tagjává tette. Aktív szerepet vállalt a Magyar Olimpiai Akadémia munkájában, valamint a Mező Ferenc Közalapítvány kuratóriumának vezetőségében is.

 

Mátay Andrea (1955-): atléta, magasugró

Többszörös magyar bajnok 1973, 1975, 1977, 1978, 1979 és 1985 években. Fedett pályás Európa-bajnok (1979) és 2. helyezett (1980). Olimpián 1976-ban Montréalban kilencedik lett, 1980-ban Moszkvában pedig tizedik. Szabadtéri versenyen az egyéni legjobbja 194 cm, amelyet 1979-ben a Mexikóvárosban megrendezett Universiade-n teljesített, ahol aranyérmes lett. Még ebben az évben fedett pályán is megugrotta élete legjobbját 198 cm, ezzel a MAFC 23 esztendős atlétája fedettpályás női magasugró világcsúcsot ért el, megjavítva az NDK-s Ackermann és az olasz Simeoni 195 cm-es világcsúcsát.

Az Év Sportolónőjének választották 1979-ben. Pályafutása után a Népsport, majd a Nemzeti Sport újságírója lett.

 

Pósta Sándor (1888-1952): olimpiai bajnok magyar vívó, katona, fogorvos, újságíró

Pándon született, majd a Bajai Gimnázium kitűnő tanulója volt. Ezután Kolozsvárra járt orvosi egyetemre, ahol már számon tartották, mint tehetséges kardvívót. Fényesnek induló sportkarrierjét azonban megszakította az első világháború. A lövészárokból súlyos csípősérüléssel tért haza, ám Bécsben megoperálták, majd onnan visszatérve gyógytornázni kezdett, és ez lehetővé tette, hogy ismét vívni kezdjen.

Javulásán felbátorodva felkereste Italo Santelli vívótermét, ahol Santelli mester és Gerentsér László tanítványa lett. Belépett a Műegyetemi AFC-be, és ennek színeiben kétszer is (1922 és 1924) megnyerte a magyar kardvívó bajnokságot. Utána nagy versenykörutat és tanulmányutat tett Olaszországban. Öt alkalommal volt tőr-, négy alkalommal kardvívó válogatott.

Az 1924-es párizsi játékok alkalmával kardcsapatban ezüstérmet szerzett. Egyéniben azonban sikerült neki az aranyérem megszerzése. Továbbá tőr csapatban is bronzérmes lett.

Élete a sport után sokoldalúnak mondható. Az egyetemet szájsebész-fogorvosként fejezte be. Orvosi hivatása mellett sportújságírással, sportkarikatúra-rajzolással, festéssel, zeneszerzéssel is foglalkozott. Több nyelven kifogástalanul beszélt, ezért tolmácskodott is. Emellett különböző színdarabokban is szerepelt.

 

Kovácsi Aladár (1932-2010): olimpiai és világbajnok öttusázó, vívó

Az 1948-ban kezdett öttusázni a Vasas színeiben. 1951-től a válogatott tagja volt. 1952-ben már a Bp. Haladás (1957-től MAFC) versenyzőjeként indulhatott az olimpián. Az 1952-es Helsinki játékok alkalmával egyéniben tizenkettedik lett, csapatban pedig Benedek Gáborral és Szondy Istvánnal aranyérmet értek el. Ez volt a magyar öttusa sport első olimpiai aranya. A magyar válogatottban két alkalommal szerepelhetett világbajnokságon. 1955-ben a magglingeni világbajnokságon egyéniben harmadik, csapatban első, 1958-ban Aldershotban egyéniben tizenegyedik, csapat ezüstérmes lett. Öttusa egyéni versenyben magyar bajnokságot egy alkalommal 1958-ban, csapatban pedig 1954-ben tudott nyerni.

Párbajtőrben kétszeres magyar bajnok csapatban (1954, 1955) és válogatott kerettag volt a BHSE versenyzőjeként. 1959-ben felhagyott a versenysporttal. Öttusában 52 versenyen indult és 25 alkalommal végzett a dobogón. Visszavonulása után sem szakadt el az öttusától. A 90-es évek közepéig indult veterán versenyeken.

 

Gabányi László (1935-1981): magyar kosárlabdázó, olimpikon, gépészmérnök

Szülővárosában végezte az elemi és középiskoláit. A gimnáziumban Balogh Imre testnevelő tanár ismertette és szerettette meg vele a kosárlabdát. 1953-ban iratkozott be a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karára. Ettől kezdve életét két cél irányította: helytállni a tanulásban, a szakmai munkában, valamint eredményeket elérni a sportban, azon belül a kosárlabdában. A Műegyetemre kerülve, s a MAFC tagjai közé lépve a kosárlabda kiemelkedő személyévé fejlődött. Tagja, majd vezető egyénisége lett az ötvenes és hatvanas évek nagy MAFC csapatának és a nemzeti válogatottnak.

229 alkalommal öltötte magára a címeres mezt. Ez idő alatt részt vett négy Universiádén és az 1960. évi római és az 1964. évi tokiói Olimpián. Továbbá tagja volt a 1954. évi Főiskolai Világ-bajnokságon ezüstérmet szerző csapatnak. Tagja volt a MAFC 1970. évi magyar bajnok csapatának, emellett 1965 és 1970-ben MNK-t (Magyar Népköztársasági Kupa) is nyert a csapattal. 1953-1971 között, 18 éven át részese volt a MAFC minden nagy mérkőzésének, örömének és bánatának.

Aktív sportmunkáját 35 éves korában hagyta abba, s ettől kezdve a MAFC kosárlabda szakosztályának a tanácsadójaként működött közre haláláig. 1972-ben megkapta a Magyar Népköztársasági Sportérdemérem arany fokozatát, majd 1978-ban a MAFC aranygyűrűjét. Emellett éveken át elnökségi tagja volt az MKSZ-nek (Magyar Kosárlabda Szövetség)