1997-ben, amikor a MAFC-nál még csak felnőtt csapat volt, az MTK kosárlabda szakosztályának megszüntetése után, ahol akkor utánpótlás csapataim is voltak, egyesületet kerestem junior és kadet csapatomnak.
Mivel korábban már dolgoztam a MAFC kosarasoknál fiú vonalon, rögtön a Műegyetemi klubhoz fordultam.
Itt szívesen fogadtak, hiszen ebben az időben az NBI/B-ben játszó felnőtt csapat mellé nem kellett a továbbiakban „bérelni” az utánpótlás csapatokat, hanem azt a szakosztály maga tudta megoldani.
A felnőtt csapat edzője ekkor, a több magyar bajnoki címmel is rendelkező Madacsay Miklós volt, aki példaértékű munkát végezve, a B csoport élmezőnyében tartotta a főleg már dolgozó, amatőr lányokból álló csapatot.
A szakosztályban innentől lehet datálni az utánpótlás játékosok és csapatok megjelenését.
Felnőtt csapatunkat 1999-től, Madacsy Miklós önkéntes távozása után Gorácz Árpád vette át, és 2015-’16-os idényig, váltakozó sikerrel ugyan, de folyamatosan az NBI/B, később Női Amatőr Nemzeti Bajnokságban (NANB), versenyeztette.
A kétezres évek első évtizedének második felére már teljes volt az utánpótlás palettája, és minitől kezdve juniorig minden korosztályban tudtunk indítani csapatokat. Ezekben az években a szakosztály létszáma, alkalmanként, meghaladta a 60 főt. Ebben nagy érdeme volt kollégáimnak, Szalay Krisztinának, Gorácz Eszternek és később Mocsai László edzőknek.
A felnőtt csapatban is egyre több fiatal és egyetemista kapott helyet.
A TAO-s rendszer bevezetésével és az Akadémiák kialakulásával adta magát a lehetőség, hogy a MAFC-BEAC Újbuda Kosárlabda Akadémia létrehozásakor 2013 júliusától, utánpótlás korú játékosaink átigazoljanak a BEAC-hoz a leány játékosok számát növelendő az Akadémián belül.
Az ezt követő három bajnoki évben ismét „csak” felnőtt csapatot indított a MAFC az NANB és a Budapest női bajnokságokban.
A 2016-’17-es szezon új kihívásokkal indult, hiszen a már meglévő NANB-s és BP. női csapatok mellett, az egyetemi Testnevelési Központtal vállvetve, elindítottuk a BME-MAFC leány csapatát a Magyar Egyetemi és Főiskolás Országos Bajnokságban (U25).
A feladatok adottak szakosztályunk előtt: a mi feladatunk az, hogy versenyzési lehetőséget nyújtsunk egyre több műegyetemista lánynak.