U17-es Öttusa EB-ről jelentjük

Szakosztály hírei: 
Krasznai Gabriella Öttusa szakosztályvezető beszámolója Ankarából:
 
"Szeretnék megosztani Veletek egy hatalmas élményt, örömöt az elmúlt hét eseményeiről.
 
Ankarában, az U17-es öttusa Európa-bajnokságon jártunk két tanítványunkkal, Tajta Sárával és Bágyi Emesével.
 
Sári az egyéni versenyszámban, lenyűgöző háromnapos versenyzéssel ezüstérmes lett valamint csapatban Európa-bajnok!
 
Emese női váltóban indult, ő is fantasztikus versenyzéssel a második helyig repítette a váltót, ezüstérmet szerzett! (Szó szerint repítette, az utolsó száz méteren hajrázta le a német versenyzőt)
 
Hatalmas siker ez számunkra, hiszen az öttusa szakosztályok között kicsik vagyunk, ennek ellenére a hosszú évek kitartó munkája (mindkét Leány hét illetve nyolc éves kora óta edz nálunk) meghozta az eredményét és az U17-es női válogatottban (hat fős) két MAFC-os versenyző is kiharcolta magának az indulási jogot a válogató versenyek alapján!
 
Nagy boldogság ez most számunkra, hiszen ez az év sajnos nem úgy kezdődött, ahogy reméltük de Kamilla edzői munkája és annak eredménye enyhítette szomorúságunkat…."
 
Szívből GRATULÁLUNK!