Magyar Röplabda Szövetség hivatalos tájékoztatója

Szakosztály hírei: 

Tájékoztatjuk kedves szurkolóinkat, hogy a koronavírus megjelenésének és további terjedésének megelőzése érdekében a Magyar Röplabda Szövetség hivatalos tájékoztatást adott ki a mérkőzések rendezéséhez.



Minden felnőtt és utánpótlás bajnoki, vagy egyéb MRSZ által szervezett mérkőzést zárt kapuk mögött kell lebonyolítani, azaz a mérkőzésen kizárólag a sportolók, a szakmai stábok,

valamint a hivatalos személyek (rendezők, szövetségi ellenőr, játékvezetők, vonalbírók, játékvezető ellenőr, jegyzőkönyvvezető, hivatalos statisztikus), illetve a mérkőzés közvetlen lebonyolításához szükséges személyek (eredményjelző kezelője, hangosítás kezelője, speaker, takarító, műszaki ügyeletes, biztonsági szolgálat, orvosi ügyelet, labdaszedők, pályatörlők stb.) lehetnek jelen. Minden más a rendezvény közvetlen lebonyolításához nem
szükséges személyt (nézők, újságírók, entertainment személyzet stb.) a rendező sportszervezet kötelessége a rendezvénytől távol tartani, ezen személyek a mérkőzés helyszínére sem léphetnek be.

Szeretnénk megkérni mindenkit az írásban foglaltak betartására!