A világbajnoki ezüstérmes öttusázó Réti Kamillával beszélgettünk

Szakosztály hírei: 

A mai napon egyesületünk egyik kiemelkedő tehetségével, a világbajnoki ezüstérmes öttusázó Réti Kamillával beszélgettünk. Interjúnkból kiderül hogyan is kezdte az öttusát és hogy miként élte meg a világbajnoki sikert. Emellett a jövőbeli terveibe is betekintést nyerhettünk.

 

-Először szeretnék gratulálni ehhez a nagyszerű eredményhez. Pár kérdéssel készültem neked. Elsőként arra kérnélek meg mesélj magadról. Hogyan is kezdted az öttusát? Mikor kezdted és miért pont ezt a sportot választottad?

-Sportszerető családban nőttem fel, apukám is öttusázott, szintén a MAFC színeiben. A mai napig nagy szeretettel követi a sportot, versenyekre kijár és tartja a kapcsolatot volt sporttársaival. Emellett mindkét nővérem is öttusázik. Amikor apukám vitte Kőbányára úszni nővéremet a MAFC öttusa csapata éppen ott edzett. Hamar megtetszett neki, így én is meg másik testvérem is elkezdtünk oda járni. Én még akkor csak 5 éves voltam, ezért csak úszni jártam. Majd magát az öttusát 7 éves koromban kezdtem. Sajnos ők már abbahagyták az öttusát, de mindannyian nagyon szerettük gyerekkorunk közös MAFC-os éveit. Óriási edzőtáborok voltak nyáron, örökre szóló barátságok alakultak.

-Akkor így kerültél az egyesületünk kötelékébe. Jól érzed magad MAFC-osként?

-Igen, szeretek itt sportolni! Nyilván az öttusa nem látványcsapat sportág, így a nyugodt felkészüléshez szükséges támogatások összegyűjtése mindig nehéz feladat, de az edzőm, szakosztályom és az egyesület sokat dolgozik a feltételek megteremtésén.

-Kicsit kitérnék a szabadidődre. Nyáron van időd kikapcsolódni, nyaralni, vagy többnyire csak a kemény edzésekre van idő?

-Szokás szerint szezon közben is, illetve egy-egy nagyobb verseny után is kapunk pár nap pihenőt. A szezon végeztével aztán a nyarat igyekszem a Balaton mellett tölteni, mivel van ott egy kis házunk, amit nagyon szeretek. Olyan is előfordul, hogy már ott elkezdek edzeni, futni, úszni.

-A Balatonban készülsz?

Ott is szoktam, de edzés szempontjából inkább a közeli uszoda a megfelelő, mert számít a víz minősége is. Emellett, idén A Világbajnokság után sikerült eltöltenem egy hetet Horvátországban.

-Összességében akkor hogyan jellemeznéd az elmúlt időszakot, ha a VB-t és a nyaralást is beleszámítjuk?

-Szuper volt!

-A következőkben kicsit a sikereidre térnék rá. Ezen belül is a világbajnokságon elért ezüstéremre. Mesélnél nekünk, hogyan is élted meg ezt a sikert?

-Az évem felemásnak mondható. Egyéniben kell első sorban itt jónak lenni. Ez sajnos nem teljesen sikerült. Nem sikerültek rosszul az év közbeni versenyek, de nem voltak olyan kimagasló eredményeim sem. Így csak váltóban jutottam ki. Ennek azonban rettentően örültem. Az Európa Bajnokságon még eléggé görcsös voltam meg izgultam.

-Ez már a sokadik világversenyed volt, ugye?

-Hát azért igen, már a sokadik. A hazai VB-n viszont teljesen felszabadultam, szinte már extázisba estem, azt az egész napot nagyon élveztem.

-Azért a világbajnoki teljesítményeddel meg voltál elégedve?

-Igen! Főként a vívásommal, mert személy szerint, ha nekem az nem sikerül már nehezen kapaszkodok vissza.

-Gondolom nálatok öttusázóknál is úgy van, hogy mindenki másból jobb és akkor ez alapján készültök a versenyekre.

-Igen, ez így van, egymást kiegészítve, erősítve készülünk.

-Neked melyik az a terület, ami jobban megy?

-A vívás meg a futás.

-Azért a Laser run-ban elért aranyérmekről se feledkezzünk meg!

-Igen, ez egy feltörekvő része az öttusának, mára a laser run új sportággá fejlődött, és rövid idő alatt hihetetlen népszerűségre tett szert, úgyhogy méltán lehetek büszke a világbajnoki címekre egyéniben és csapatban is.

-Végül még a jövőbeli terveidre lennénk kíváncsiak. Tudnál nekünk erről kicsit mesélni?

-A közeli terveimben elsősorban az öttusa szerepel. Aztán majd az dönt, hogy hosszú távon mennyire leszek sikeres, illetve hogy élem meg fizikailag a folyamatos terhelést. Remélhetőleg elkerülnek a sérülések. Tehát ha a következő Olimpiára, a 2024-esre úgy látom, hogy van esélyem akkor teljes erőbedobással készülni fogok, de ha mégsem, akkor elképzelhető, hogy felkészülök a munka világára és a családalapításra koncentrálni.

-Nyilvánvalóan szinte minden idődet elveszi a sport, mondhatni teljes állásban sportolsz.

-Természetesen. Dolgozni nem nagyon lehet mellette. Most annyi fér bele, hogy az utánpótláskorú MAFC-os öttusázóknak tartok lövőedzést, ami egyelőre nagyon tetszik. Ha hobbiból csinálnám az öttusát akkor beleférne akár teljes állás is, de ezt a sportot nem éri meg hobbiból csinálni.

-Hogy érzed magad edzőként, szeretnéd a későbbiekben is folytatni?

-Igen. Nagyon szeretem a gyerekeket, már csak ezért is. Azonban nem feltétlenül ebben a sportágban. Inkább az úszásoktatás, babaúszás, jelenleg ez érdekel jobban.

Kedves Kamilla köszönjük a válaszaid és reméljük, hogy még sokáig tapsolhatunk a sikereidnek!