ELHUNYT LOCHMAYER GYÖRGY, A BME TESTNEVELÉS TANSZÉK EGYKORI VEZETŐJE

A neves edző, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi tagja 86 éves volt.

Lochmayer György 1934-ben született. Életét a sport határozta meg. Elvégezte a Testnevelési Főiskolát, 1956-ban szerzett testnevelő tanári diplomát. 1967 és 1975 között vezette a Műegyetem Testnevelés Tanszékét; volt a Műegyetemi Atlétikai és Football Club (MAFC) elnöke is. A riói olimpia évében testnevelőként gyémántdiplomát vehetett át. A sportágak közül a torna állt igazán közel hozzá.

Sportvezetőként jelentős életutat tudhat maga mögött. Az 1980-as években az Országos Sporthivatal (OSH), majd az Országos Testnevelési és Sporthivatal (OTSH) Versenysport Főosztályának egykori vezetője, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tagja volt. A rendszerváltás után, 1989-ben tagja lett a szabadon választott MOB közgyűlésének, a szervezet Szakmai-Tudományos Bizottságának.

Több ötkarikás eseményen a csapatiroda tagja, a Magyar Olimpiai Csapatnak többször is a vezetője; 1988-ban MOB-titkárként a szöuli játékokon a szakmai csoport operatív irányító helyetteseként, 1992-ben Barcelonában és 1996-ban Atlantában pedig csapatvezetőként vett részt a rendezvényeken. Több szakmai kiadványt, írást jegyzett; szerzőként tagja volt a Magyar Edzők Társasága által megjelentetett Magyar Edző című kiadvány szerkesztő kollégiumának is.

Munkássága elismeréséül 2004-ben MOB Érdeméremmel tüntették ki, 1994-ben megkapta a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportért Életműdíjat.

A Testnevelési Központ (Tanszék) mély együttérzését fejezi ki a gyászban Lochmayer György családjának is.

Fotó: MTI/Illyés Tibor
Bélyegkép forrása: MTI/Illyés Tibor

Forrás: http://www.bme.hu/hirek/20200414/Elhunyt_Lochmayer_Gyorgy_a_BME_Testneveles_Tanszek_egykori_vezetoje