PARÁDÉS JÁTÈK, VÉGÜL SIMA GYŐZELEM!

Szakosztály hírei: 

PARÁDÉS JÁTÈK, VÉGÜL SIMA GYŐZELEM!

MAFC-Budapesti Honvéd SE 90-67 (34-19, 23-21, 15-18, 18-9)

Legjobb dobók: Richmond 22/9, Katona 21/15, Csapai 11, Tóth 11/3, Harazin 10

Hencsey Tamás : Először is abszolút gratuláció a csapatomnak. Azt gondolom, hogy az egész mérkőzés során az amit elterveztünk, azt sikerült megvalósítanunk. Nagyon örülök annak, hogy a csapat újra megmutatta, hogy védekezésben is tud nagyon jót produkálni. Különösen a második félidőben, amikor még tudtunk azon javítani is, hogy még hatékonyabb legyen. A palánkok alatti területet uralni tudtuk, sikerült tizennyolc támadólepattanót szereznünk és ez megkönnyítette a játékunkat. Nagyon sok gyors indítást és korai pick and roll szituációt tudtunk kialakítani. Így ritmusos volt a játékunk végig. Nagyon örülök annak, hogy az utolsó két mérkőzést így sikerült abszolválnunk, ugyanakkor fel is hívtam a játékosaim figyelmét, hogy ezután ezt el is kell felejteni és azonnal fókuszálnunk kell a következő kihívásra. A Honvédnak további sikereket kívánok.

Puskás Artúr : Gratulálok a MAFC csapatának, megérdemelten nyertek. Nyilvánvaló, hogy többet vártam a csapatomtól, pláne nyolc zsinórban hozott győzelmet követően. Azt gondolom, hogy nem voltunk elég kemények a mérkőzés legfontosabb szakaszában a kezdetnél. És az egy találó mondás, hogy mindig az első pofon a legnagyobb. Arra nem nagyon tudtunk reagálni keménységben. Sorban kaptuk a második esélyből a kosarakat. Ezzel a MAFC még jobban felpörgött, mi pedig elbizonytalanodtunk és kialakult egy olyan különbség, ami gyakorlatilag nagyjából eldöntötte a mérkőzést már félidőre. A harmadik negyedben sokkal jobb szemlélettel és sokkal keményebben léptünk pályára. Ott már mutattunk olyan dolgokat, amit a győzelmi sorozat idején, viszont tizenegy pontnál megint hoztunk három rossz döntést és ott megint kinyílt az olló. Nem lehet húsz eladott labdával nemhogy egy MAFC szintű és minőségű csapatot, hanem egy nála gyengébbet sem megverni. Azt gondolom, hogy ezen a napon a mutatott játék alapján volt ennyi a két csapat között. Ettől függetlenül gratulálok a csapatomnak ehhez a nyolc mérkőzéses győzelmi szériához. Bízom benne, hogy szombaton kezdünk egy újat. Sok sikert kívánok a MAFC-nak a feljutásért vívott csatában.