Díjazták az év egyetemi sportolóját

A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) november 22-én rendezte meg az „Év Egyetemi Sportolója” hagyományos díjátadó ünnepséget.

A díjazottak között olyan nagy nevek is vannak, mint Burján Csaba (ELTE), Knoch Viktor (METU, gyorskorcsolyázók), Kovács Sarolta (TE, öttusázó) Lucz Anna (BCE, kajak-kenu), valamint Juhász Adrián és Simon Béla (SZE, evezés).

A MEFS tájékoztatása szerint az „Év Egyetemi Sportolója” díjátadón az év legeredményesebb egyetemista sportolóinak járó plakettet azok az egyetemi, főiskolai sportolók vehették át, akik 2018-ban egyetemi világ- és Európa-bajnokságokról arany-, ezüst-, vagy bronzéremmel tértek haza, valamint mindazok a hallgatók, akik a téli olimpián, illetve a felnőtt világbajnokságokon aranyérmet szereztek. 

Az eseményen elismerésben részesültek továbbá a hazai kajak-kenu és öttusa egyetemi-világbajnokságok szervezői. Öttusa EVB: prof. dr. Patyi András, az NKE volt rektora, Bretz Gyula, a MÖSZ elnöke, Kármán Sándor, a MÖSZ-versenyigazgatója, dr. Horváth József, az Nemzeti Közszolgálati Egyetem főtitkára. Kajak-kenu EVB: Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke, dr. Ailer Piroska, az Neumann János Egyetem rektora, Szalay Ferenc, Szolnok város polgármestere, Berényi Péter, az MKKSZ szervezési igazgatója, Rózsa József, a Szolnoki Sportcentrum Kft. ügyvezető igazgatója.

Ugyancsak kitüntetésben részesült dr. Braun Márton, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója. 

Átadták az Év Legsportosabb Egyeteme díjakat, melyeket a Pécsi Tudományegyetem, az Eszterházy Károly Egyetem (Eger) és az Eötvös József Főiskola (Baja) képviselői vehették át.

A Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokság pontversenyében a Testnevelési Egyetem végzett az élen, megelőzve a dobogón a Kaposvári Egyetemet és az Eszterházy Károly Egyetemet.

A rendezvény résztvevőit köszöntötte és díjat adott át dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára, dr. Mészáros János, az NVESZ elnöke, és prof. dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke, dr. Székely Mózes, a MEFS főtitkára, és Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke.

Geléria itt nyílik: https://www.mozduljra.hu/cikk/egyetemi_sport_megvannak_az_ev_legjobbjai_/

Díjazottak:

  Név Intézmény Sportág Verseny Versenyszám Helyezés
1 Andicsku Ivett ELTE Cheerleading EVB Small Coed Team Elit 1
2 Bakó Tamás ELTE Kajak-kenu EVB C4 1000m 3
3 Balaska Márk EKE Kajak-kenu VB K2 200m 1
4 Balatoni Bence BME Birkózás EVB kötöttfogás 67kg 2
5 Béke Kornél TE Kajak-kenu EVB K2 1000m 1
6 Birkás Balázs SZTE Kajak-kenu VB K2 200m 1
7 Bodonyi Dóra NJE Kajak-kenu VB K4 500m 1
  Bodonyi Dóra NJE Kajak-kenu VB K1 1000m 1
8 Borsos Bálint EKE Birkózás EVB szabadfogás 125kg 1
  Borsos Bálint EKE Birkózás EVB kötöttfogás 130kg 1
9 Burján Csaba ELTE Gyorskorcsolya Téli Olimpia short track váltó 1
10 Dr. Busai András SE Cheerleading EVB Small Coed Team Elit 1
11 Czéllai-Vörös Zsófia SZE Kajak-kenu VB maraton páros 1
12 Doba Alfréd Richárd TE Kajak-kenu EVB K1 1000m 2
13 Dóri Bence Balázs TE Kajak-kenu EVB C1 1000m 1
14 Duró József SZE Kajak-kenu EVB C4 1000m 3
15 Fáki Eszter SE Cheerleading EVB Small Coed Team Elit 1
16 Fiala Balázs  SZE Evezés EEJ LM4 2
17 Földházi Zsófia BGE Öttusa VB női csapat 1
18 Fritsch Róbert  TE Birkózás EVB kötöttfogás 72kg 3
19 Furkó Kálmán TE  Evezés EVB LM4 1
20 Gacsal Ákos EDUTUS Kajak-kenu EVB K2 500m 1
21 Gagyi Barbara SZE Evezés EEJ W1x 3
22 Gál Péter KRE Kajak-kenu EVB K2 1000m 1
  Gál Péter KRE Kajak-kenu EVB K4 500m 2
23 Galambos Ramóna  PTE Birkózás EVB női szakág 57kg 1
24 Gecse Márton BME Kajak-kenu EVB K4 500m 2
25 Gergely László BME Birkózás EVB szabadfogás 70kg 3
26 Gerlei Anna BME Cheerleading EVB Small Coed Team Elit 1
27 Hámori Ádám ELTE Box EVB 91 kg 1
28 Havasi Gergő TE Kajak-kenu EVB K4 200m 3
29 Hegedüs Márk ELTE Muaythai EVB 75kg 3
30 Hérics Dávid EKE Kajak-kenu EVB K2 500m 1
31 Hock Gergő ELTE Cheerleading EVB Small Coed Team Elit 1
32 Hoffmann Noémi BCE Cheerleading EVB Small Coed Team Elit 1
33 Horváth Ákos SZE Kajak-kenu EVB C2 200m 3
  Horváth Ákos SZE Kajak-kenu EVB C4 200m 3
34 Horváth Noémi Eszter TE Kajak-kenu EEJ K1 500m 3
35 Juhász Adrián SZE Evezés EEJ M2- 1
36 Kancsár Enikő ELTE Cheerleading EVB Small Coed Team Elit 1
37 Katrinecz Rita OE Kajak-kenu EVB K2 200m 1
  Katrinecz Rita OE Kajak-kenu EVB K2 500m 1
38 Kiffer Dorina BCE Evezés EEJ LW1x 3
39 Kisbán Zsófia BME Kajak-kenu EVB C1 500m 1
  Kisbán Zsófia BME Kajak-kenu EVB C2 200m  2
  Kisbán Zsófia BME Kajak-kenu EVB C2 500m 2
40 Kiss Blanka TE Kajak-kenu EVB K4 200m 1
41 Kiszli Vanda PTE Kajak-kenu VB maraton 1
42 Knoch Viktor METU Gyorskorcsolya Téli Olimpia short track váltó 1
43 Koleszár Zoltán OE Kajak-kenu EVB C4 1000m 3
44 Kovács Márk SZIE Kajak-kenu EVB K4 200m 3
  Kovács Márk SZIE Kajak-kenu EEJ K1 200m 3
45 Kovács Richárd NYE Box EVB 64 kg 2
46 Kovács Sarolta TE Öttusa VB női csapat 1
47 Krémer Eszter BME Evezés EVB W2- 1
  Krémer Eszter BME Evezés EEJ W2- 1
48 Laczó Dániel SZTE Kajak-kenu EVB C4 1000m 3
49 Lelovics Dávid PTE Kajak-kenu EVB C2 1000m 1
50 Lipták Noémi SE Akrobatikus rock’n’roll  VB női formáció 1
51 Lőrinczy Emerencia ELTE Cheerleading EVB Small Coed Team Elit 1
52 Lucz Anna BCE Kajak-kenu EVB K1 200m 1
53 Malcsiner Eszter BGE Kajak-kenu EVB K2 200m 1
  Malcsiner Eszter BGE Kajak-kenu EVB K2 500m 1
54 Márton István ELTE Cheerleading EVB Small Coed Team Elit 1
55 Mauer Kata SE Cheerleading EVB Small Coed Team Elit 1
56 Medveczky Erika TE Kajak-kenu VB K4 500m 1
  Medveczky Erika TE Kajak-kenu VB K2 1000m 1
57 Molnár Szilvia ELTE Cheerleading EVB Small Coed Team Elit 1
58 Muszta Anna BME Akrobatikus rock’n’roll  VB női formáció 1
59 Nagy Kornélia Kitti DE Box EVB 60 kg 3
60 Nagy Mihály  TE Birkózás EVB szabadfogás 86kg 2
61 Nardelotti Zoltán SZE Muaythai EVB 81kg 3
62 Némedi Konrád TE Kajak-kenu EVB C2 1000m 1
  Némedi Konrád TE Kajak-kenu EVB C4 200m 3
63 Noé Zsombor OE Kajak-kenu EVB K1 500m 2
  Noé Zsombor OE Kajak-kenu EVB K4 500m 2
64 Ocsenász Gergő SZE Evezés EEJ M2- 3
65 Papp Gergely Márton BME Evezés EEJ M1x 3
66 Polivka Dóra BME Evezés EEJ W2- 1
  Polivka Dóra BME  Evezés EVB W2- 1
67 Ripszám Emese SE Cheerleading EVB Small Coed Team Elit 1
68 Rovó Orsolya ELTE Akrobatikus rock’n’roll  VB női formáció 1
69 Sáling Áron SZE Kajak-kenu EVB C2 200m 3
  Sáling Áron SZE Kajak-kenu EVB C4 200m 3
70 Sáling Laura SZE Kajak-kenu EVB C2 200m 2
  Sáling Laura SZE Kajak-kenu EVB C2 500m 2
71 Selmeczi Franciska SE Cheerleading EVB Small Coed Team Elit 1
72 Senánszky Petra DE Uszonyos úszás VB 50m 1
  Senánszky Petra DE Uszonyos úszás VB 100m 1
73 Sikter János Róbert SZIE Kajak-kenu EVB K4 200m 3
74 Simon Béla SZE Evezés EEJ M2- 1
75 Sipos Réka SE Cheerleading EVB Small Coed Team Elit 1
76 Skornyák Dóra OE Cheerleading EVB Small Coed Team Elit 1
77 Sólyom Dóra TE Kajak-kenu EVB K4 200m 1
78 Somogyi Szilvia TE Kajak-kenu EVB K4 200m 1
79 Sőnfeld Álmos SZE Evezés EEJ M2- 3
80 Springer Csenge SE Cheerleading EVB Small Coed Team Elit 1
81 Szabó Bence SZE Evezés EVB LM4 1
  Szabó Bence SZE Evezés EEJ LM4 2
82 Szabó Hanna ELTE Cheerleading EVB Small Coed Team Elit 1
83 Szabó Kristóf BCE Cheerleading EVB Small Coed Team Elit 1
84 Szabó Noémi BCE Akrobatikus rock’n’roll  VB női formáció 1
85 Szatmári Petra TE Box EVB 75 kg 3
86 Szénási Zsófia TE Kajak-kenu EVB K1 500m 1
  Szénási Zsófia TE Kajak-kenu EVB K4 200m 1
87 Szendy Márk Szilárd SZTE Kajak-kenu EVB K4 500m 2
88 Szigeti Roland SZE Evezés EVB LM4 1
  Szigeti Roland SZE Evezés EEJ LM4 2
89 Szlovák Rajmund SZE Evezés EVB LM4 1
  Szlovák Rajmund SZE Evezés EEJ LM4 2
90 Szolnay Ádám Hunor SE Cheerleading EVB Small Coed Team Elit 1
91 Szurovcsák Cintia BCE Cheerleading EVB Small Coed Team Elit 1
92 Szűcs Zsófia ELTE Cheerleading EVB Small Coed Team Elit 1
93 Tomin Márton BME Birkózás EVB szabadfogás 97kg 3
94 Tóth Bendegúz  TE Birkózás EVB kötöttfogás 97kg 2
  Tóth Bendegúz  TE Birkózás EVB szabadfogás 92kg 2
95 Varga Márk TE Kajak-kenu EVB K4 200m 3
96 Varga Réka ELTE Judo EEJ plusz 78kg 3
97 Várhelyi Noémi BCE Akrobatikus rock’n’roll  VB női formáció 1
98 Veisz Anett SZIE Akrobatikus rock’n’roll  VB női formáció 1
99 Viola Viktor EKE Kajak-kenu EVB C1 500m 1
  Viola Viktor EKE Kajak-kenu EVB C4 200m 3
100 Weiler Virág BME Tájékozódási futás EVB sprint 1
101 Prokaj Kiara Felícia  SE Íjászat VB   1
102 Mónus László József  OE Íjászat VB   1

Forrás: www.mozduljra.hu